Mikor eltervezzük épületünk tető szerkezetének felújítását, cseréjét, általában  az alábbi kérdéseket  tesszük fel magunknak, melyek alapján  döntésünket átgondolva meg tudjuk hozni.

  • Milyen anyagokat is építsünk be?
  • Bontsunk, vagy csak felújítsunk?
  • Garancia?
  • Mennyibe is fog ez kerülni?

    A következőkben szeretnék némi segítséget adni, melyek tudatában talán segítek a döntés meghozásában.

Vegyük sorra az alapvető kérdéseket: 


1, Milyen anyagokat is építsünk be?

   Több összetevőre is keressük a választ. Tudnunk kell mi lesz a tetőfedő anyag,/ cserép, pala, zsindely, cserepes lemez, stb,/


   Ha cserép akkor szinte biztos, hogy csak azokat a tetőket tudjuk cserépfedéssel felújítani, melyen az eredeti tetőfedő anyag is cserép volt, mivel a cserép fedések súlya elérheti  az 50kg/m2 is.

   Ha zsindely fedés a cél, akkor szinte bármely tetőfedő anyaggal fedett tetőt felújíthatjuk, mivel itt viszonylag kismértékű súlyterhelést kap a tetőszerkezet. Bár igaz a zsindelyfedés alá deszkázott vagy OSB lap aljzat  szükséges, de ez még közel sem oly teher, mely túlterhelést okoz, főleg ha a meglévő fedés is bontásra kerül, / cserép vagy palafedés/ akkor szinte ugyan ott tartunk.

 

  Ha cserepes lemez. Napjaink egyik leg elterjedtebb és alkalmazott  tetőfedő anyag, melynek alap anyaga, mint a nevében is benne van, lemez. 
   Általában 0.45mm-0,5mm vastag kétoldalt horgany réteggel bevont, majd a külső felületén több alapozó réteggel ellátott és színre festett, belső felületén alapozó réteggel ellátott acéllemezről van szó. Számtalan színben kapható, így az egyedi szín igényeket is ki lehet vele elégíteni.
   A cserepes lemezel történő tető felújításokat főleg azbeszt palafedéseknél alkalmazzák, mivel a meglévő fedést nem kell lebontani, hanem közvetlen a meglévő fedésre szerelhető. Természetesen új építésű tető is fedhető vele, vagy meglévő cserépfedésnél is alkalmazható, de akkor ott, bontani kell. 

   Ha lemez cserép: Az alapanyag itt, is mint a cserepes lemeznél, a különbség a méretben és a külső fedő rétegben van. 
A fedő réteg műgyantával ragasztott kőzúzalék. Szinte mintha egy beton cserépfedést látnánk Pl: "Bramac alpesi". Alkalmazási elterjedése  a vetélytárséval /cserepeslemez/ azonos. Főleg elöregedett pala fedésű tetőket újítanak fel vele, bár találkozhatunk új tetők fedéseként is vele. A bevonatnak köszönhetően nagyon egyedi a megjelenése.

2.Bontsunk, vagy csak felújítsunk?

    Na, igen, ez már fogós kérdés. Mint az előzőekben taglaltuk egyes fedési fajtáknál minden képp bontani kell a régi tetőfedéseket és annak léc vázát. A szerkezet bontása csak ritkán indokolt, némi szerkezeti erősítéssel vagy cserével meg lehet  oldani a kisebb problémákat.
   Mivel mi most a tetőfelújítással járó megoldásokat keressük nem a komplett új tetőket akarunk készíteni, ezért nem is térnék ki a teljes tető cserével járó kérdésekre.
 
    Lássuk mikor is kell lebontanunk a meglévő tetőfedést és annak lécezését.

  • Cserépfedést, cserépfedésre cserélünk, és az új cserép méret béli paraméterei nem egyeznek meg a tervezettel.
  • Cserépfedésünket zsindely, cserepes lemez, lemez cserép, palafedésre cserélnénk
  • Utólag, kívülről szeretnénk tetőszigetelésünket pótolni, helyreállítani, növelni 
   Mikor nem kell a maglévő tetőfedő anyagot bontani:
  • Bármely palafedésű tetőnél

Miért is? Mert a meglévő palafedésre, bontása nélkül is tudunk lécezni, fóliázni, deszkázni, szigetelni, tetőfedést szerelni!


3.Garancia?

A Sági Bádogos Kft, egyedül állóan vállal garanciát az általa felújított, és új tőkre. Bővebben:


4. Mennyibe is fog kerülni?

   Talán az egyik leg fontosabb kérdés mely befolyásolhatja döntésünket. Sose feledjék, az  olcsó dolgok általában nem váltják be a hozzá fűzött reményeket és a felújítás egy életre szóló döntés.

Rövidesen egy táblázatot is feltöltünk, melynek kitöltésével egy hozzávetőleges összeget is kaphatunk.